Oti: már úgy készültél erre a mai Sakksuli kupára, hogy meg akarod nyerni. Legutóbb harmadik lettél 5 ponttal, és a múlt heti ügyeskedésed után azt beszéltük meg, hogy jó lenne, ha legalább 5 pontod lenne ma is.
A múlt héten ugyanis egy nappal egy nagy korcsoportos országos elődöntő előtt tudtuk meg, hogy egy csapattársad visszalépett, és benevezhetnél te is helyette. Először nem akartál, mert féltél a sok erős játékostól, akik ott versenyeznek. Aztán beszélgettünk, hogy milyen jó tapasztalat lenne, játszmaírás, hosszabb partik, új játékostársak... és igent mondtál. Az első partid nem sikerült jól, mert először írtad a játszmát, izgultál, nem tudtál a táblára figyelni, az ellenfeled pedig nem várta meg, míg felírod a lépéseket. Nekem meg az nem tetszett, ahogy az anyukája örült a győzelmének. Titokban arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha valahogy mégis ez előtt a kisfiú előtt végeznél...
Nagyon ügyesen játszottál, nem tudom, hogy két döntetlent valóban el kellett-e fogadnod, de teljesen elégedettek voltunk veled - amúgy is, de ezen a versenyen is. Három pontot értél el, a szakosztályvezető is megdicsért érte. (Itt van: "Nem utolsó sorban szólnék Bangha Ottóról. Tapasztalatszerzés reményében dobtuk be a mély vízbe, és 3 pontot szerzett. Olyannyira előre verekedte magát, hogy az utolsó fordulóban a később továbbjutó csapattárs Révész Hunor ellen játszott. Jövőre már a továbbjutás lesz a cél." innen )
És a mai versenyen jó hangulatban, jó versenyzéssel, odafigyelve, csak egy vereséget behúzva, 6 ponttal megnyerted az A csoportot. Gratulálunk! Következő verseny már B csoportban :o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése