istállózó állattartás

Befejezett a nagy mű, igen... Otikám, napok óta dolgozunk az istállódon, két napja festegetjük, és mára végre elkészültünk. Belülre tervezek még boxokat, de ezt még még megbeszélem veled, mert akkor kevesebb állatnak lesz majd helye, viszont ha fölemeled a dobozt, nem fognak összecsúszni.

Képek is lesznek hamarosan.

Ami még fontos: Otikám, az építész tervezőirodádban tegnap készültek felülnézeti tervek garázsoknak, és három emeletes ház elölnézetből :o)

fotós

képek a játszóról
(Nati csúszik, motorozik)

Laurára vigyázás

gázerővel

nagyjából-kissából

jaj, el ne felejtsem...

Majd a maihoz is jön...

Naticicám, ha nagyon jó a kedved, már régóta rázod a fejed, zabálnivalóan :o) De pár napja, ha nem akarsz kijönni a hintából vagy a kádból, akkor csak egy icipicit rázod a fejecskéd, és közben nagyon huncutul nézel.

Oti, ma meglegyintettem az arcod, mert azt mondtad a családodra, hogy gonosz, de a logikád lenyűgözött!
Épp a levest szedtem neked és Natinak, és te folyton kérdezgetted: Ez az én levesem? Az a Natié?
És már elegem lett, mert közben Nati meg nyafogott, ezért úgy álltam, hogy ne lásd, mit csinálok. Erre te:
- Látod, Nati, a gonosz családom nem ad nekem enni...
Erre meglegyintettelek, beküldtelek a szobába, míg elkészült az ebéd, aztán együtt ebédeltünk, és közben megbeszéltük, miért nem szabad a szeretteinkre rosszat mondani. Miközben etted a levest, megjegyezted:
- Látod, Nati, a jó családom adott nekem enni...


Natikám, ma új szót tanultál: hinta. Sőt annyira tökélyre is fejlesztetted, hogy egész úton hajtogattad, míg a játszótérre értünk. Azóta is, gyakran megfogod a szandálodat, odaülsz vele a bejárati ajtó elé, és mondogatod: hinta-hinta...

Bele a lecsóba

Hát most van itt az ideje, hogy nekikezdjek, mert drága gyermekeim, az utóbbi két napban annyi cukiságot műveltetek, hogy azokat kamerával kellett volna rögzíteni. Ugye, nem lehet nálam mindig a kamera, de ha leírom az édes dolgaitokat, talán vissza tudom majd idézni ezeket a pillanatokat úgy, ahogy történtek.
A blog egyelőre nagyon kezdetlegesen néz ki, de majd szépítgetem idővel.

Natikám, tegnap kértél egy kanalat, és egyedül akartál enni. Ennek persze nagyon örültem, de szerencsétlen lecsó bánta, nem ment be annyi a pocakodba, amennyit szerettem volna. Nehezen, de végül hagytad egy kicsit, hogy én is etesselek, úgy, hogy egy kanállal te ettél, eggyel meg én adtam neked. Közben leizzadtam :o)
A kanalazós mozdulat annyira tetszett neked, hogy délután a homokozóban is lapátolgattál már homokot a kisvödörbe és a mosószeres kancsóba, de még nagyon sok mellément. Estére pedig, amikor rávetetted magad a körözöttre, már egészen tökélyre fejlesztetted a kanalazást, igaz, azért egy kicsit még kell segítenem.

Otikám: tegnap pénztárosat játszottunk, én voltam a pénztáros, te pedig a vevő. Vettél gitárt és furulyát, és olyan édesen koncentráltál, hogy a pénztárcádban megtaláld a megfelelő érmét... csücsörítettél, összeráncoltad a homlokod, míg keresgéltél :o)

Aztán este, a Popdaráló alatt táncra perdültünk, együtt roptuk. Oti, te dülöngéltél, Nati, te pedig rugózva ráztad a feneked :o)

Ma pedig:
Oti, szép virágokat rajzoltál!
Nati, fogalmam sincs, hogyan, de működés közben kinyitottad a mosógép ajtaját. Még jó, hogy nem volt tele vízzel a dob...