Egy mozgalmas hétvégét kipihenve ma végre nem volt unatkozás és szenvedés a játszótéren. Oti jó focimeccseket vívott önmagával, Nati meg jókedvűen csúszdázott, nézelődött, szaladgált. Aztán Oti nagy bátran hívott egy nála kicsit idősebb kisfiút focizni, ellenem - és olykor Nati ellen - játszottak. Meg kellett állapítanom megint, milyen ügyesen focizik a fiam. A fiú is nagyokat rúgott, de neki az okozott örömet, hogy gólokat próbált rúgni, azt még nem értette igazán, hogy ha passzol Otinak, akkor ketten nagyobb eséllyel tudnak gólra játszani. Oti meg cselezett, irányított, mondta a szabályokat. Nagyon sokszor mondta a fiúnak: "Most add ide a labdát, jó? Próbálok menteni."
Utána homokoztak egy jót, várakat építettek alagúttal, utakat, hidakat. Jól együttműködtek, és Oti olyan magabiztosan, ügyesen irányított, a fiú lelkesen kérdezgette, jó lesz-e úgy, ahogy csinálta. Remélem, sok ilyen ügyességben lesz még részed, Otikám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése